Celldömölk - Cellenergo Kft.

Tagságok, szövetségek

Az alábbi iparági szervezetekkel működünk együtt:

 

MATÁSZSZ - Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége

A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségét 1994. január 1-jén alapította a Magyar Köztársaság tizennégy legjelentősebb távhőszolgáltató vállalata. Magyarországon összesen 650 ezer lakás részesül távhőellátásban. Ebből jelenleg a Szövetség tagvállalatai 580 ezer lakás távhőellátását végzik, és ezzel a hazai távhőszolgáltatás mintegy 85 %-át képviselik.

A Szövetség tagjai – jelenleg összesen 58 cég - távhőszolgáltatással foglalkozó szervezetek, gazdasági társaságok, vállalatok és intézmények, amelyek azzal a céllal szövetkeztek, hogy legyen egy olyan szervezet, amely érdekeiket szakmai és gazdasági szempontból közöttük egyezteti, az államigazgatás, a tulajdonos önkormányzatok és az egyéb döntéshozó szervek felé közvetíti és képviseli.

A Szövetségnek 34 pártoló tagja is van. A pártoló tagok olyan belföldi székhelyű gazdálkodó szervezetek, amelyek tevékenységükkel, illetve az általuk gyártott, forgalmazott termékekkel a távhőszolgáltatási tevékenységhez kapcsolódnak, illetve azt elősegítik.

A Szövetség az Országgyűlésnél regisztrált érdekképviseleti szervezet. A Szövetség kapcsolatot tart az illetékes minisztériumokkal, az Országgyűlés szakbizottságaival, a Magyar Energia Hivatallal, az önkormányzatokkal, szakmai és egyéb társadalmi szervezetekkel.

A Szövetség tagja az európai távhőszolgáltató vállalatok szövetségének, az EUROHEAT & POWER-nek. Kapcsolatot tart külföldi szakmai szervezetekkel, szövetségekkel, ezzel is hozzájárulva tagjai szakmai fejlődéséhez.

Bővebben a MATÁSZSZ munkájáról

 

MKET - Magyar Kapcsolt Energia Társaság

A Magyar Kapcsolt Energia Társaság (MKET) 1996-ban alakult azzal a céllal, hogy a hazai kapcsolt hő- és villamosenergia-termelést szakmailag támogassa, emellett ellássa a kapcsolt energiatermelésben érdekelt jogi és magánszemélyek szakmai érdekképviseletét, továbbá tudományos és oktatási tevékenységével terjessze, népszerűsítse a kapcsolt energiatermeléssel összefüggő ismereteket, technológiákat.

A Magyar Kapcsolt Energia Társaságnak 47 jogi személy és 42 magánszemély tagja van. A társaság tagságát és szakmai súlyát tekintve az egyik legjelentősebb szakmai szerveződés az energetika, a villamosenergia- és hőtermelés területén. A Magyar Kapcsolt Energia Társaság tagjai sorában tudja a jelentős, villamos energiát és hőt kapcsoltan termelő erőműveket, az ipari, saját célú erőművek többségét, számos hőszolgáltató erőművet, gázmotoros létesítményeket, valamint e területen érdekelt gyártókat, áram- és gázszolgáltató társaságokat, továbbá mérnökirodákat és biztosítótársaságokat.

A Magyar Kapcsolt Energia Társaság a brüsszeli székhelyű COGEN-EUROPE nemzetközi szervezet teljes jogú tagjaként aktívan részt vesz a tevékenységi területét érintő nemzetközi szakmai munkában.

Bővebben az MKET munkájáról

 

Keresés

Fontos információk

Hibabejelentés

Központi díjmentes
hibabejelentő zöldszám:
06 80 201 198

E-mail:
ugyfelszolgalat@veolia.com


Kapcsolatfelvétel

Időjárás, névnap

Celldömölk

borús égbolt

4 °C

2024-12-03
Ferenc, Olívia napja